Ez a weboldal Cookie-kat (sütiket) használ! A sütikről, engedélyezésükről és tiltásukról itt olvashat bővebben.
Összesen 0 Ft
 x 

A kosár jelenleg üres.

Összesen 0 Ft

Blog

Napszúrás, avagy mire érdemes figyelni egy szép, meleg nyári napon

Tünetek, megelőzés, kezelés

Az emberi szervezet képes szabályozni a testhőmérsékletet. Amikor a test kezd túlhevülni, különböző „eszközöket” vet be, hogy lehűljünk, mint pl. izzadás. Ellenben, ha túl sokat időzünk a napon, nem viszünk be elegendő folyadékot a szervezet hűtése nem fog megfelelően működni.

Valamint megfelelő folyadékbevitel mellett is problémákba ütközhet a szervezet lehűtése, ha magas a páratartalom.

A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok, a hirtelen időjárás változások. Ahogy az idén is történt, egyik napról a másikra beköszönthet a nyári forróság. Az egészségügyi szakemberek ezért még inkább fontosnak tartják, hogy az emberek legyenek tudatában a hővel kapcsolatos betegségek kockázatával.

Az első tünete a hő ártalomnak, hogy a testhőmérséklet megemelkedik.

A napszúrás a hő ártalmak egyik legsúlyosabb formája, mely életveszélyes állapotot eredményezhet. Napszúrás következtében az agyhártya megduzzadhat, így nyomja az agy különféle területeit, idegrendszeri tüneteket eredményezve.

 

Előfordulásának oka:

Elsődleges okként szerepel, ha valaki rendkívül aktív mozgást végez meleg környezetben, például sportol egy forró nyári napon főként, ha azt napsugárzásnak kitett helyen teszi.

Másodlagosan olyan embereknél fordulhat elő, akiknek csökkent a képességük a testhőmérséklet szabályozására, például csecsemők, kisgyermekek, idős emberek, ill. krónikus betegségben szenvedők körében.

Emellett van néhány tényező, mely növelheti a rizikót:

  • alvásmegvonás, mely csökkentheti az izzadékonyságot,
  • számos gyógyszer, mint pl. allergia gyógyszerek (antihisztaminok), vízhajtók (diuretikumok), hashajtók, egyes vérnyomás csökkentő gyógyszerek (Ca csatorna blokkolók), antidepresszánsok,
  • múltban előforduló napszúrás növeli a kockázatot,
  • nem megfelelő folyadékbevitel,
  • nehéz, vastag ruházat viselése pl. kötelező egyenruha,
  • túlsúly, mely következtében a szervezet több hőt termel és csökken a hőleadás képessége,
  • a meleghez való hozzászokás hiánya, mely lehet a hirtelen éghajlatváltozástól vagy hűvösebb országból melegebb országba való utazás esetén,
  • túlzott mennyiségű alkoholfogyasztás.

Tünetek

A tünetek általában fokozatosan erősödnek, viszont az enyhébb tünetekkel sokszor nem törődnek az emberek, általában a melegnek tudják be azokat. Fontos tehát, hogy már az enyhébb tüneteknél gondoljunk a napszúrás lehetőségére.

Tünetek közt szerepel:

  • lüktető fejfájás
  • szédülés
  • túlzott mértékű izzadás vagy az izzadság hiánya
  • vörös, forró, száraz bőr
  • izomgyengeség
  • izomgörcsök
  • émelygés
  • hányinger, hányás
  • szapora szívverés
  • szapora, felületes légzés
  • zavartság
  • hallucináció
  • eszméletlenség

Megelőzés

Fontos megjegyezni, hogy kellő odafigyeléssel a napszúrás megelőzhető! Ha meleg nyári napon a hűvös lakásból távozik, tartsa be az alábbi utasításokat a hő ártalmak elkerülésére:

  • viseljen könnyű, világos színű, laza ruhákat,
  • szabad testrészein használjon naptejet, minimum 30 faktorosat,
  • fogyasszon több folyadékot,
  • kerülje a fizikai aktivitást a legmelegebb órákban (kb. 10:00-15:00-ig)
  • fizikai aktivitás előtt, közben és után fogyasszon folyadékot, az elektrolit pótlás érdekében fogyaszthat sportitalt ill. gyümölcslevet
  • ha lehet ne tartózkodjon tűző napon, viseljen világos színű sapkát, kalapot
  • kerülje a kávé és alkohol fogyasztását.

Ha vizelete sötét színűvé válik, igyon több folyadékot, mivel a sötét szín a fokozott víz visszatartást jelezheti vízhiányos állapotban.

Edzés előtt és után mérje meg a súlyát! A súlycsökkenés a folyadékvesztésből adódik, így láthatja mennyit szükséges pótolnia.

 

Kezelés

Enyhe tünetek jelentkezésénél fokozott folyadékbevitel, hűvös helyen ágynyugalom javasolt.

Ha valaki feltételezhetően napszúrást kapott és idegrendszeri tünetek jelentkeznek, hívjunk mentőt! (Csecsemők, kisgyermekek, idősek esetében történjen orvosi vizsgálat napszúrást követően akkor is, ha megítélésünk szerint enyhék voltak a tünetek.)

Vigyük az érintett személyt hűvös, árnyékos helyre, szabadítsuk meg a felesleges ruháitól!

Ha a beteg eszméleténél van, itassunk vele hűvös (nem jéghideg) folyadékot!

Ha a beteg nincs eszméleténél helyezzük stabil oldalfekvésbe!

Ha lehetőségünk van rá, tegyünk hideg borogatást a hajlatokra, nyakra!

Ha lehetőségünk van rá, alkalmazzunk hűtőfürdőt!

Ne használjunk jeget, mert azzal sérülést okozhatunk!

Ha Ön krónikus betegségben szenved és/vagy gyógyszeres kezelés alatt áll, kérdezze kezelőorvosát, hogy betegsége, szedett gyógyszerei növelhetik-e a rizikóját a hő ártalmak kialakulásának.

Radó Barbara
dietetikus, egészségügyi tanár MSc

 

Hivatkozásjegyzék:

Al Mahri S, Bouchama A. Heatstroke. Handb Clin Neurol. 2018;157:531-545. doi:10.1016/B978-0-444-64074-1.00032-X

Jain Y, Srivatsan R, Kollannur A, Zachariah A. Heatstroke: Causes, consequences and clinical guidelines. Natl Med J India. 2018;31(4):224-227. doi:10.4103/0970-258X.258224

Sucholeiki R. Heatstroke. Semin Neurol. 2005;25(3):307-314. doi:10.1055/s-2005-917667

National Institute on Aging: "Hyperthermia: Too Hot for Your Health."  

Hemmelgarn C, Gannon K. Heatstroke: clinical signs, diagnosis, treatment, and prognosis. Compend Contin Educ Vet. 2013;35(7):E3.

Nyitva tartás

Hétfő
8:00 - 16:00
Kedd
8:00 - 18:00
Szerda
8:00 - 16:00
Csütörtök
8:00 - 18:00
Péntek
8:00 - 16:00
Szombat - Vasárnap
Zárva

Kapcsolat

1135 Budapest, Jász u. 33-35.
+36 1 / 800 9333
+36 30 / 633 0961
hungariamed@hungariamed.hu

Időpontfoglalás

Időpontkérés

Egyszerű és gyors online időpontfoglalás lehetőség a HMM üzemorvos vizsgálatra, menedzserszűrésre, kardiológiai vizsgálatra, belgyógyászati szűrésre, konzultációra, stb...

Szakértelem és odafigyelés

Azokat a szakembereket állítottuk az Ön szolgálatába, akik tudásukkal, munkájukkal eddig is a szakterületük legelismertebb orvosai közé tartoztak.

Amit pedig a HMM egész gárdája fontosnak tart: szűnjön meg végre a klasszikus orvos-beteg viszony, mert igazán hatékonyan csak úgy lehet gyógyulni, ha orvosunk bizalmasunk és barátunk is egy kicsit!

 

   © 2018 Hungária Med-M. Minden jog fenntartva.

Weboldal készítés: networksolution.hu - Minőségi weboldal készítés DesArt.hu